Lipari-szigetek - útikönyv

A Lipari-szigetek (más néven "Éoli-szigetek", olaszul Isole Eolie) vulkanikus szigetvilág a Tirrén-tengeren, Szicíliától északra. Népszerű turisztikai célpont, évente mintegy 200 ezren látogatnak el a szigetekre.

A szigetcsoport névadója egyben legnagyobb tagja, Lipari. A "Lipari-szigetek" elnevezés a hely turisztikai népszerűsítése miatt terjedt el, mivel ezt a nevet könnyebb kiejteni, mint azt, hogy "Éoli". A többi sziget: Vulcano, Salina, Filicudi, Alicudi, Stromboli és Panarea. Utóbbi szomszédságában a Basiluzzo nevű kopár szirt emelkedik néhány kisebb társával a tenger színe fölé. Lipari városának mintegy 11 000 lakója van, közigazgatasi szempontból - Salina - kivételével valamennyi sziget hozzá tartozik. A szigetek legfőbb látványosságai Stromboli és Vulcano aktív tűzhányói, de Vulcano meleg vízű fürdőiről is ("fango") híres. A fő szigetet történelmi emlékei tették ismertté.

Földtan

Valamennyi sziget 400-1000 méter magasra emelkedik ki az 1000-2000 méter mély tengerből. Ezeket a negyedidőszaki tűzhányókat földrajzilag az Appenninek belső vulkáni övezetébe soroljuk. A szigetcsoport vulkánjai földtani értelemben meglepően rövid idő alatt és egymáshoz viszonylag közel rendkívül változatos összetételű lávákat produkáltak a riolittól a bazaltig. Ennek alapján egyértelmű, hogy kialakulásuk meglehetősen összetett földtani folyamatok eredménye. A kutatók többsége szerint ennek fő tényezője az Afrikai lemez betolódása nyugat-északnyugat felé, az Eurázsiai lemez alá, a gyakorlatban azonban a két nagy litoszféralemez határán letöredezett mikrolemezek (mikroblokkok) bonyolult mozgásainak eredményeit láthatjuk.

A vulkanológusok két fő eruptív ciklust különböztetnek meg:
* az elsőben épült fel Panarea, Alicudi, Filicudi, Lipari és Salina,
* a második periódusban született meg Vulcano és Stromboli, miközben továbbfejlődött Salina, Lipari és Filicudi.

Az első fázis kőzetei mészalkáli jellegűek, növekvő káliumtartalommal. A második szakaszra a többnyire a szubdukciós területeken képződő káliumdús kőzetek (shoshonit, leucitos tefrit stb.) jellemzőek.

Történelem

A szigetekre knídoszi telepesek érkeztek Kr. e. 580-ban, Pentathlosz vezetésével, és a mai Castello (más néven la Cittade) nevű falu helyén állapodtak meg. A területet a görög mitológiából ismert Aiolosz, a szelek istene után nevezték el, hiszen az ő jóindulata elengedhetetlen volt a hajósoknak.

Lipari városából a nekropolisz felé vezető út mentén fedeztek fel Démétér és Perszephoné szentélyét. A szigetek közelében vívta Róma és Karthágó Kr. e. 260-ban a híres lipari csatát. Josephus Flavius írta egy embercsoportról, akik kapcsolatban álltak a Lipari-szigetekkel: "Elisza adta az Eliszeánusok nevét, kik az ő alattvalói voltak; ők a mai Éoliak". Elisza valójában egy bibliai alak: ő Elisah, Jáfet unokája, s Jáván fia.

1544-ben, mikor Spanyolország hadat üzent Franciaországnak, a francia király, I. Ferenc az oszmán szultántól, I. Szulejmántól kért segítséget. A szultán egy hajóhadat küldött a megsegítésükre, Khair ad Din vezetésével, aki győzelmet aratott a spanyolok fölött, és Nápolyt is elfoglalta. Az ütközet következtében a Lipari-szigetek elnéptelenedtek. Később érkeztek bevándorlók az olaszok lakta szárazföldről, Szicíliából. Spanyolország is újra telepeket létesített a szigeteken.

A Lipari-szigeteket a Világörökség részévé nyilvánították.